Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A Florida egyszer már fordított 1-3-ról, sikerülhet másodjára is?

Az észak-amerikai profi ligákban vannak klubok, amelyek akár félévszázadot is meghaladó fennállásuk során még sosem nyertek bajnoki címet, de az NHL-ben a Vegas Golden Knights már a hatodik idényében csúcsra érhet azok után, hogy újoncként a nagydöntőben maradt alul. A 3-1-es előny azonban még semmire sem garancia tekintve, hogy a Florida Panthers a történelmi eredménnyel alapszakaszgyőztes Boston Bruinst éppen ilyen hátrányból ejtette ki az első körben.

A nevadai együttes kényelmes helyzetben utazhatott a két floridai összecsapásra a két hazai mérkőzés megnyerése után, de a harmadik felvonáson a riválisa lélekemelő, akár mentális fordulópontot is jelenthető győzelmet aratott. Az Aranylovagok ugyanis két emberelőnyös góllal fordítottak, így a hajrában kézzel fogható közelségben volt a harmadik siker, csakhogy a Párducok az idei rájátszásban nem először a sírból hozták vissza a meccset. A floridai alakulat 2:13 perccel a vége előtt úgy egyenlített, hogy Szergej Bobrovszkij kapust már lehozta. A megmentő Matthew Tkachuk volt, aki tökéletesen tette bele a botját egy lövésbe. A hosszabbítás hőse pedig Carter Verhaeghe lett, így a Florida ugyanazt a bravúrt megcsinálta, amit egyszer már a Boston ellen, azaz kapusát lehozva egyenlített az utolsó pillanatokban, majd a ráadásban a győzelmet is kicsikarta. Érdemes megjegyezni, hogy a Panthers az idei utószezonban hetedszer játszott hosszabbításos találkozót és valamennyit megnyerte, egyúttal ez volt 29 éves története első diadala a Stanley Kupa-döntőben, tekintve, hogy az 1996-os fináléban 4-0-ra maradt alul a Colorado Avalanche csapatával szemben.

Ennek fényében kifejezetten érdekesnek ígérkezett a negyedik összecsapás, de a Vegas gyorsan lehűtötte a hazai csapatot és szurkolóit, mivel alig túl a meccs felén már 3-0-ra vezetett Chandler Stephenson duplájával és William Karlsson góljával. Csakhogy a Panthers majdnem ezúttal is visszajött a meccsbe. Ehhez kellett egy igen szerencsés találat a második harmad végén, amikor Brandon Montour lövése két védőn is irányt váltva, amolyan flipperes gól lett. A harmadik harmad elején Aleksander Barkov minimálisra csökkentette a hátrányt, de a Vegas a hátralévő időben kapusa, Adin Hill remeklésével kitartott a végső dudaszóig. A kaszinóvárosiak vezetőedzője, Bruce Cassidy így győzelemmel ünnepelte pályafutása századik mérkőzését a rájátszásban, eddigi mérlege 53-47, de a Stanley Kupa még neki is hiányzik a gyűjteményéből, mert a 2019-es fináléban a Boston trénereként alulmaradt a St. Louis Blues együttese ellen.

A Stanley Kupa mellett a rájátszás pontkirályi címéért is óriási csata zajlik, ugyanis mostanra a vegasi Jonathan Marchessault és a floridai Tkachuk is utolérte a már kiesett Dallas Stars 24 ponttal eddig listavezető játékosát, Roope Hintzet. De ott van a nyomukban még két vegasi a 23 pontos Jack Eichel és a 21 pontos Mark Stone személyében. Legjobb esélye Marchessault-nak van a rájátszás legértékesebb játékosának járó Conn Smythe-trófeára, ugyanis egyrészt 13 góljával holtversenyben éllovas az edmontoni Leon Draisaitllel, másrészt a döntőben is ő a legeredményesebb a maga négy góljával és két gólpasszával, ráadásul immár kilenc meccsen mindig legalább egy ponttal zárt. Az is a malmára hajtja a vizet, hogy nagy riválisa, Tkachuk sérüléssel küzd, emiatt a negyedik meccsen például mindössze négy sorcserében lépett jégre, ilyen kevés játékidővel pedig nehéz a pontjai számát gyarapítani. Összességében a Vegas sikere Marchessault megkoronázását jelentené, míg a Florida fordítása valószínűleg Tkachukot emelné csúcsra.

Kapcsolódó cikkek