Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Az Atlanta Hawks drámai meccsen verte az Orlando Magicet Mexikóvárosban

Az NBA a női ligában már megszokott hagyományteremtő újítást vezetett be a mostani idényben azzal, hogy egy külön torna is zajlik novembertől decemberig az alapszakaszon belül. A mostani hét szenzációja pedig a mexikóvárosi összecsapás volt, amely igazán közönségszórakoztató találkozót hozott.

A szezon közbeni torna miatt az eddigi 82 meccses alapszakasz helyett csapatonként csak 80 mérkőzést tartalmaz a menetrend, a maradék két találkozót pedig később jelöli ki a liga. Az új sorozatban ugyanúgy megvan a keleti-nyugati felosztás, de az azon belüli ötcsapatos csoportok nem a meglévő három-három divízió alapján került kialakításra, hanem sorsolás útján dőlt el. Kedden és pénteken rendezik a csoporttalálkozókat, minden együttes kétszer-kétszer játszik otthon és idegenben. Ezek a meccsek természetesen az alapszakaszba is beleszámítanak.

 A hat, egyaránt öt csapatot számláló csoportból a győztesek, valamint mindkét főcsoportból a legjobb második helyezettek jutnak az egyenes kieséses szakaszba. A negyeddöntőt a jobb kiemelést elérő gárda a saját otthonában vívhatja december 4-én vagy 5-én, míg az elődöntőre már Las Vegasban kerül sor december 7-én. Ezek a találkozók ugyanúgy beleszámítanak az alapszakasz eredményeibe, a továbbjutó csapatok számára ez lesz a 81. és 82. mérkőzés. A kiesettek pedig főcsoporton belüli ellenfelet kapnak, amikor lezárult a csoportkör. A szezonon közbeni torna fináléjára december 9-én ugyancsak a kaszinóvárosban kerül sor, ez az összecsapás ugyanakkor nem számít bele az alapszakaszba, a két résztvevő tehát ugyan vív egy 83. találkozót, amely csak a debütáló sorozat trófeájáról dönt.

A játékosok nagyon elismerően beszélnek az új sorozatról, ezt figyelembe véve pedig szinte garantált, hogy nem lesz tiszavirág életű a sorozat, azaz a következő években is megrendezik majd. A kosarasok első benyomásai alapján már a csoportmeccsek is rájátszásra jellemző atmoszférát hoztak a csarnokokba, a felfokozott hangulatot pedig természetesen mindenki nagyon élvezte. Az sem utolsó szempont, hogy a “kisbajnok” minden egyes játékosa 500 ezer dollárral gazdagodik.

A hét kiemelt eseménye azonban nem a szezonon belüli torna első csoportmeccsei voltak, hanem csütörtökön a mexikóvárosi összecsapás. Az Egyesült Államok déli szomszédjánál 1992 óta ez volt a 32. mérkőzés, melyen ezúttal az Orlando Magic és az Atlanta Hawks csapott össze. A mexikói meccs szokás szerint óriási sikerrel zárult, közel húszezren tekintették meg a helyszínen, a közönség pedig nem is csalódott, mert végletekig izgalmas találkozó szemtanúi lehettek, amely csak az utolsó percben dőlt el. A Hawks legjobbja, Trae Young volt 41 ponttal, de a mindent eldöntő hárompontost Dejounte Murray zúdította a kosárba 31 másodperccel a vége előtt. A floridai alakulat ugyan egypontos hátrányban még visszatámadhatott, de a másodéves Paolo Banchero nyolc másodperccel a végső dudaszó előtt elhibázta a távoli kísérletét, így a Hawks 120-119-re nyert.

A mostani idényben még egy meccs lesz az Egyesült Államokon kívül, ugyanis január 11-én a Brooklyn Nets és a Cleveland Cavaliers Párizsban méri össze a tudását.

Kapcsolódó cikkek