Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Columbus Blue Jackets-Montreal Canadiens, péntek 0.00

A Columbus Blue Jackets és a Montreal Canadiens rangadóján óriási lesz a tét tekintve, hogy előbbi a kilencedik, utóbbi az éppen rájátszást jelentő nyolcadik helyen áll a keleti főcsoportban, ráadásul hazai siker esetén azonnal fordulna a kocka. Az amerikai együttes ugyan két ponttal van lemaradva kanadai riválisától, de eggyel kevesebb találkozót játszott.

A Blue Jackets gyengébb, ötvenszázalékos márciusi teljesítménye miatt került nehéz helyzetbe, ugyanakkor legutóbbi két meccsén gólt sem kapott Szergej Andrejevics Bobrovszkij, azaz úgy tűnik, mostanra igazánplayoff-üzemmódra kapcsolat a gárda, s minden találkozón élet-halál küzdelmet folytat.

Csakhogy nincs ez másként a Montreal esetében sem, legalábbis erről árulkodik, hogy kezdő kapusát, Carey Price-t kilenc összecsapás óta nem pihentette, a hálóőr pedig meg is hálálta a bizalmat, ugyanis a legutóbbi öt meccsen mindössze nyolc gólt kapott, így ebben a periódusban négyszer győzött a csapata és egyszer hosszabbításban maradt alul.

A két gárda előző két idénybeli összecsapásán a kanadaiak diadalmaskodtak.

Tipp: összes gól 4,5 alatt 2,80

 

Carolina Hurricanes-Washington Capitals, péntek 0.00

A Washington Capitals azzal a tudattal lép jégre a Carolina Hurricanes vendégeként, hogy egy győzelemmel már biztosan tagja lesz a rájátszás mezőnyének, csakhogy korántsem lesz könnyű dolga, mivel a hazaiaknak minden pontra szükségük van, hogy szintén részesei legyenek az utószezonnak.

A címvédő fővárosiak mostanság igencsak rapszodikusan teljesítenek, legutóbbi nyolc találkozójukon csupán négyszer győztek, így csoportelsőségük is veszélybe került, jelenleg mindössze három ponttal előzik meg a nagy rivális Pittsburgh Penguins együttesét.

A keleten hetedik Carolina, amely három ponttal előzi meg az éppen vonal alatti Columbust, eközben az elmúlt három hétben egy jól felismerhető sormintát követ: két győzelem után egy vereség következik, így kilenc meccsen hat diadalt aratott. Mivel két napja éppen Washingtonban maradt alul 4-1-re, ezért sorminta ezúttal győzelmet ígér.

A csoportriválisok előző három idénybeli randevúján a Capitals nyert, de Carolinában csak hosszabbításban kerekedett felül ellenfelén.

Tipp: döntetlen 4,00

 

Winnipeg Jets-New York Islanders, péntek 1.00

A Winnipeg Jets és a New Islanders összecsapása is izgalmasnak ígérkezik, mivel előbbi éllovas pozícióját szeretné megőrizni az alapszakasz hajrájában, míg utóbbi visszaszerezni szeretné a Washingtontól.

A kanadaiak két ponttal gyűjtöttek többet, mint a Nashville Predators, ráadásul legutóbbi hét fellépésükön ötször nyertek, ráadásul mindezt úgy, hogy három védőjük is maródi, köztük Dustin Byfuglien helyettes csapatkapitány.

A Szigetlakók hosszú ideig vezették a Metropolitan divíziót, de a hajrára kipukkadt az együttes, elsősorban a támadó játéka hagy némi kívánnivalót maga után. Ennek tudható be, hogy márciusban 14 meccsen hét-hét győzelmet és kudarcot ért el a gárda, de ami igazán aggasztó, hogy legutóbbi öt fellépésén háromszor gólt sem ütött az Islanders és összesen is csak hatszor talált a kapuba.

A két gárda idénybeli eddigi egyetlen mérkőzésén a Winnipeg hazai pályán 3-1-re diadalmaskodott.

Tipp: hazai 2,07

Kapcsolódó cikkek