A hot-dogból csöpög a mustár, a sült hagyma jellegzetes illata kering a levegőben, a kezdődobó megigazítja a sapkáját és dobni készül. Elvéti. Az idő megáll. A következő dobásnál már még tovább fogja igazgatni a sapkáját, tán le is veszi, hogy újra a kobakjára helyezhesse. Oda se neki, kellenek a babonák. A közvetítő már unja, pedig számomra még ez is megunhatatlan varázsossága a baseball-játéknak… vágás… lelátó.

Nem árt tudatosítani, hogy Arizona Diamondbacks-Colorado Rockies alsóházi rangadón vagyunk – előítéleteink egyébként ne legyenek, ugyanolyan izgalmas és eseménydús, vagy még inkább, mint egy Chicago Cubs- vagy Boston Red Sox-randi.

Szóval Dbacks és Rockies. A lelátón mégsem csak a két csapat színei köszönnek csak vissza (ez lenne a Dbacks-nél a fehér, bordó; a Rockies esetében a lila, fekete). Van itt minden, ráadásul szép számmal van minden, jó sok. A nagypapa és a nagymama körmöt rágva ülnek, jobban mondva: papa beszél, mama figyel és hallgat, vagy úgy tesz, mintha figyelne, hallgatna. Papa és mama például San Fransisco Giants dresszben élvezi az eseményeket a csodálatos Chase Fielden, amely méltán állítható, a liga egyik leghangulatosabb létesítménye, pedig bőven ráaggatható lenne ez a címke a mezőny nagyjára. Mindennek ellenére a béke szigetén vannak.

Mi ez az anomália? Hogy lehet, hogy Amerikában teljesen bevett kultúrája, hagyománya van annak, hogy oda nem illő mezekben néznek meccseket a szurkolók?

Túlzottan meglepő válaszra nem kell számítani. Egy ismerősöm nagyon sok időt töltött az USA-ban, és ő mesélte, hogy számos sportcsapat szurkolóival megismerkedve azt a konklúziót vonta le, hogy egészen más érzület kapcsolódik az „én szurkolok egy csapatnak” életérzéshez, mint Európában. Vagy épp sokszor dekonstruálásra kerül a tétel „én ugyan miért nem szurkolhatok több csapatnak?”. Az európai etika felől nyilván ez nemhogy roppant furcsa, egyenes vérlázító dolog. Amerikában viszont kevésbé kárhoztatják, szólják meg egymást azért az emberek, ha valaki a szurkolóságot, szurkolói létet szabadon értelmezi. Ők a sportot szeretik, ők a sportnak szurkolnak, ők a játékért élnek. Ők abból indulnak ki, hogy attól még drukkolhatsz őszintén a hozzád legközelebb álló klubnak, hogy netán nem vagy hajlandó a riválisait elvakultan utálni, hanem még szimpatizálni is képes vagy velük.

És milyen igazuk van. Mert, ha engem kérdeztek. A legegészségesebb szurkolói lelkület az, amely nem a frusztrációból születik. Nem abból a frusztrációból, hogy nekem muszáj valakik ellen szurkolnom. Szerintem ez jóval tisztább és őszintébb drukker-kultúra, mint az európai, mi több ez függetlenebb identitás. Aki gyűlölködik más klubok ellen, az igazából nagyon is kötődik a gyűlölet tárgyához.

Éljen a baseball, éljen az MLB, szövődjenek az új mezek és készüljenek a sapkák!