Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A türelmes csapatépítés, illetve Nikola Jokic és Jamal Murray duója meghozta a várt sikert.

Az 1967-ben alapított és az NBA-ben 1974 óta szereplő Denver Nuggets megszerezte fennállása első bajnoki címét, miután a Miami Heat elleni döntő ötödik felvonásán negyedszer is legyőzte riválisát.

A meccs nem a szokásos forgatókönyv szerint zajlott, ugyanis az előző négy összecsapáson minden alkalommal a coloradói alakulat húzott el, a floridai pedig csupán egy ízben tudott fordítani. Ezúttal viszont a Miami Heat vezetett a nagyszünetben, méghozzá hét ponttal, de még az utolsó negyedet is egypontos előnyben várta, sőt két perccel a vége előtt is minimális különbséggel vezetett.

Összességében mindkét gárda remekül védekezett, amit a sikertelen mezőnykosarak jeleztek. A Denver első 22 hárompontosából mindössze kettő landolt a gyűrűben, míg a Miami csupán 34 százalékos hatékonysággal célzott a mezőnyből és 26 százalékkal távolról. A Nuggets ezt Nikola Jokic szokásos parádés teljesítményével tudta ellensúlyozni, ugyanis a szerb center 16-ból 12-szer a kosárba talált. A túloldalon Jimmy Butlernek is volt egy remek sorozata, amikor 13 pontot szórt megszakítás nélkül, ennek köszönhetően vezetett a hajrá kezdetén a Heat, csakhogy sorsfordítónak bizonyult Bruce Brown támadó lepattanója és a gyűrűbe sikeresen visszatett labda, ami már a Denvert juttatta előnyhöz. Innen pedig nem volt visszaút a floridaiak számára, mivel Buter hármast hibázott, így Brown és Kentavious Caldwell-Pope büntetői lezárták a meccset, valamint a bajnoki címért folytatott küzdelmet is.

A bajnoki címben természetesen kulcsszerepet játszott Jokic és Jamal Murray párosa, előbbi kiérdemelte a döntő legértékesebb játékosa címet azok után, hogy az előző két alapszakaszban MVP lett. A díjához kétség sem férhetett tekintve, hogy az NBA történetében ő az első játékos, aki a rájátszásban élen zárt pontokban (600), lepattanókban (269) és gólpasszokban (190) is. A diadalhoz vezető út másik alappillére a türelmes csapatépítés volt. Jokicot 2014-ben a második körben, míg Murrayt két évvel később a hetedik helyen draftolta a Denver, Michael Malone-t pedig 2015-ben nevezték ki a vezetőedzői posztra. Amíg a szakemberrel szemben – a látható fejlődés ellenére – nem volt meg a türelem Sacramentóban – másfél év után elküldték -, addig Denverben igen. Ugyanis az első három idényben hiába nem jutott rájátszásba a gárda, Malone élvezte a bizalmat, mert a fejlődés évről-évre tapasztalható volt az egyre több győzelem formájában. De akkor is kitartottak a tréner mellett, amikor már esélyesként négyszer egymás után elbuktak a rájátszásban, különösen az utolsó kettő volt a fájó, amikor előbb a Phoenix Suns söpörte ki a Denvert, majd tavaly a későbbi bajnok Golden State Warriors búcsúztatta 4-1-gyel. Könnyű lett volna elküldeni, de a türelem ezúttal tényleg rózsát, azaz bajnoki címet termett.

Innentől pedig a Nuggets számít a legnagyobb esélyesnek a következő években, mert a két sztár a legjobb korban van, még csak közelítenek karrierjük csúcsa felé, és ennél jobb duót nem lesz könnyű felvonultatnia senkinek.

Már elérhetők az NBA 2023-2024-es idényének oddsai!

Kapcsolódó cikkek