Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Egyelőre a kapusteljesítmények közti különbség a döntő faktor.

A Stanley Kupa-döntőbe a rájátszásban a legjobb kapusteljesítménnyel rendelkező két gárda jutott be és a finálé első két találkozóján éppen ez bizonyult a legfőbb különbségnek az egyaránt első diadalára hajtó Vegas Golden Knights és Florida Panthers között.

Az viszont mindenképpen meglepetés, hogy Adin Hill tudta tartani az eddigi remek formáját, nem pedig Szergej Bobrovszkij. A kaszinóvárosiak 27 éves hálóőre ugyanis igazából még egyetlen szezonban sem számított kezdőnek egyik csapatában sem, a rájátszásban pedig újonc. Csakhogy kiemelkedő produkciójával a második forduló második felvonásától kezdve átvette Laurent Brossoit helyét a ketrec előtt, azóta pedig kiszoríthatatlan a kapuból, és a fináléban is hozza a csúcsformáját, melynek köszönhetően kapott gólátlaga alig haladja meg a kettőt, a védési hatékonysága pedig 93,7 százalékon áll.

Ezzel szemben Bobrovszkij teljesítménye jócskán visszaesett a döntőben. Egyik alkalommal sem tudott kilencvenszázalékos védési hatékonyság felett zárni, mindkétszer négy gólt kapott, a második meccsen pedig ennek nyomán alig 27 perc után le is cserélték, igaz helyettese, Alex Lyon sem volt jobb megoldás, mert a hátralévő időben 15 lövésből csupán 12-t tudott hárítani. Egy biztos, az orosz sztár vezérletével döntőig menetelő Florida csak akkor lesz képes a fordításra, ha Bobrovszkij ismét olyan extázisban véd a hátralévő meccseken, mint az előző három körben.

Ugyanis ha megnézzük a Párducok eddigi menetelését, azt látjuk, hogy a döntő első két felvonásán ütött két-két góljuk eddig legalább a hosszabbításra elég lett volna szinte minden esetben. Az előző két fordulóban sem szórta meg ellenfeleit a Florida, viszont a két győztes párharc kilenc meccsén mindössze egyetlen egyszer kapott kettőnél több gólt, azaz kijelenthető, hogy Bobrovszkij ihletett formája hiányzik ahhoz, hogy a Panthers reálisan versenyre kelljen a nevadai riválissal.

De persze Bobrovszkijt bűnbaknak kikiáltani óriási tévedés lenne tekintve, hogy éppen neki köszönhető a Panthers nagy menetelése: amikor neki gyengébb napja van, akkor bizony a csapat többi sztárjának, veteránjainak kellene előlépnie és versenyben tartani az együttest. Márpedig ez nem történt meg. Matthew Tkachuk, Carter Verhaeghe, Aleksander Barkov, azaz a három legeredményesebb floridai összesen egyetlen gólt tud felmutatni Tkachuk révén, de az sem fontos pillanatban érkezett, mert 6-1-nél a szépítés már csak legfeljebb szépségtapasz volt.

Az első meccs mindezek ellenére szoros volt, Eric Staal emberhátrányos találatával a Florida még vezetett is, a második harmad végén pedig lélektani szempontból fontos pillanatban egyenlített 2-2-re, de a harmadik felvonásban 4-2-re elhúzott a Vegas, majd egy üres kapus góllal lezárta az összecsapást. A második összecsapás viszont egyoldalúra sikerült, negyven perc után már 4-0 volt az Aranylovagoknak, akik végül 7-2-re diadalmaskodtak. Legnagyobb sztárjai mind villognak: Jack Eichel és Chandler Stephenson három gólpassznál, Jonathan Marchessault három gólnál, Mark Stone pedig egy-egy gólnál és gólpassznál tart.

Érdemes még megjegyezni, hogy mindkét találkozó feszült légkörben ért véget, mert miután eldőlt a találkozó, a játékosok – elsősorban természetesen a vesztes floridaiak – elkezdtek verekedni. Az első felvonásnak az utolsó öt perce szólt a bunyóról és nem a hokiról, míg a második találkozón ez már a második harmad végén elkezdődött.

Fogadj az NHL-döntőre!

Kapcsolódó cikkek