Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Nem csak a pontszámok, hanem a riválisok voksai alapján is a holland világbajnok volt a szezon legjobbja.

Mindössze néhány nappal a 2021-es esztendő vége előtt tette közzé a Formula-1 hivatalos oldala azt a szavazást, amit a pilóták körében rendezett. Ebből kiderül, hogy 14 versenyző vállalta a „megmérettetést”, és voksoltak a szezon legjobbjaira, tehát felállítottak egy listát.

Az első kettő sorrendje pedig azt hiszem cseppet sem meglepő: Max Verstappent Lewis Hamilton követi. A képzeletbeli dobogó alsó fokára pedig egy másik brit, Lando Norris fért fel, akit a két Ferrari versenyző követ. A top 10-be befért még a két Alpine is, sőt, a tízes lista utolsó helyezettje az a Mick Schumacher lett, aki egyetlen árva pontot sem tudott szerezni a Haas színeiben (mondjuk csapattársa sem).

A teljesség igénye nélkül, álljon itt a 14 pilóta, aki döntött erről:

Fernando Alonso, Pierre Gasly, Nicholas Latifi, Charles Leclerc, Nikita Mazepin, Lando Norris, Esteban Ocon, Daniel Ricciardo, George Russell, Carlos Sainz, Mick Schumacher, Lance Stroll, Yuki Tsunoda és Sebastian Vettel.

A Mercedes, a Red Bull és az Alfa Romeo tehát kimaradt ebből a buliból, de a többiek szépen teljesítették a kihívást – ami szabály volt az az, hogy önmagukra természetesen nem voksolhattak.

Mit árul el ez a szavazás? Azt mindenképpen, hogy nem csak a számok, hanem a közvetlen riválisok szerint is igazságos szezonon vagyunk túl (most az idényzáró utolsó körét nem boncolnám ismét, nem akarok sebeket feltépni). Ez egyébként elég ritka, amikor minden, de tényleg minden azt támasztja alá, amit láttunk egész évben.

Véleményem szerint ez nem is meglepő, ami kérdőjeles volt az „csupán” az a bizonyos 3. hely. Ezt végül Norris kaparintotta meg, és nem is érdemtelenül. Volt pole pozíciója és majdnem futamgyőzelme is, ráadásul a mezőny egyik legjobb pilótáját győzte le házon belül ugyanakkor ami tény: szezon végére picit elfogyott. Fejben is, szerencsében is.

Norris mellett simán megérdemelte volna a 3. helyet Sainz vagy éppen Gasly is, de akár Alonso ezen szereplése sem lett volna meglepő – hiszen a spanyol hatalmas tiszteletnek örvend a kollégák között, többen is elmondták, példaképnek tekintik a kétszeres világbajnokot.

Hogy Pérez vagy Bottas a top10-ben sincs, szintén beszédes, de hogy Mick Schumacher pont 10. lett, az vélhetően szól a vezetéknevének, illetve annak, hogy akár ily módon is bíztassák őt a 2022-es szezonkezdet előtt. Mick ráadásul korábban azért az F2-ben bizonyított, és mindig mindenhol a 2. éve volt a meghatározó, az igazán kiemelkedő…

Ilyen volt tehát a 2021-es év, de ne feledjük: jövőre egy új korszak, új szabályok és rengeteg minden más is vár ránk majd a Forma-1-ben, talán azt is mondhatjuk: sosem látott átalakulások boríthatják majd fel akár az efféle sorrendeket is.

Boldog új évet kívánok!

Kapcsolódó cikkek