Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A 17. Bahreini Nagydíjat rendezik a hétvégén a Forma-1-ben, és eddig korábban mindössze kétszer fordult elő, hogy Szahírban indult volna a szezon: 2006-ban és 2010-ben. Van azonban egy közös elem a két versenyben, méghozzá a győztes pilóta: a célvonalon elsőként ugyanis mindkét esetben egy bizonyos Fernando Alonso haladt át, aki kétéves kihagyás után, közel 40 évesen ül majd be az Alpine volánja mögé (júliusban lesz majd egyébként pontosan a kerek évforduló).

A spanyol versenyző visszatérésével egyébként az F1 történetének három legrutinosabb pilótája közül kettő is ott lesz idén a griden: Alonso 311, míg Raikkönen 329 Forma-1-es nagydíjnál jár – mint ismert, a Jégember tavaly előzte meg a vonatkozó ranglistán a brazil Barrichellót, aki 322-vel fejezte be karrierjét. Alonso összesen amúgy háromszor diadalmaskodott itt, rajta kívül csak Vettel és Hamilton örülhetett többször Szahírban: mindketten négy alkalommal győztek, de hármójuk közül most egyedül a címvédő, immáron Sir Lewis Hamilton sikere nem lenne meglepetés.

Mindent összevetve a 72. Forma-1-es szezon kezdődik meg a napokban, ahol egy – remélhetőleg – rekordhosszúságú, összesen 23 versenyből álló idényt teljesítenek a csapatok. Lesz egy visszatérő helyszín Zandvoort, illetve egy új belépőnk a már általam is sokszor megénekelt Szaúd-Arábia személyében. A Magyar Nagydíj a tokiói nyári olimpia kellős közepén kerül majd megrendezésre, míg az utolsó versenyt ezúttal is, immáron tizedik alkalommal Abu-Dhabiban láthatjuk.

Vannak minimális szabályváltozások az autók kialakítása kapcsán, de a nagy fordulat majd csak 2022-től jön. Az viszont érdekesebbé teheti majd a szezont, hogy most már a pénteki szabadedzések is csak egyetlen órából állnak, így összesen pont 60 perccel kevesebbet készülhetnek a csapatok – ettől is nyilván azt várják, hogy izgalmasabbá, színesebbé teszi majd az időmérőt, ahol egy nem papírforma rajtsorrendet követően a futam maga is inkább bővelkedhet fordulatokban.

Az esélyek kapcsán egyértelmű, hogy a hibridérát uraló Mercedes az esélyes, bár a konstruktőri világbajnoki címre a – a tesztek alapján – bejelentkezett a Red Bull is. A Verstappen – Pérez duó véleményem szerint is nagyon közel lehet majd az Ezüst Nyilakhoz, ahol Bottas csapongó, vagy éppen kiegyensúlyozott teljesítménye jelentheti majd a különbséget.

Az egyéni díjat illetően nincs kérdés, ha Lewis Hamilton ugyanazt a szintet és formát mutatja, mint az elmúlt három évben, akkor egyeduralkodóvá válhat a világbajnoki címeket tekintve is. Egyetlen ellenfele, aki minimálisan megszoríthatja az csak Verstappen lehet, de ehhez kell egy egész szezonon át tökéletes Red Bull (amire a hibridérában nem volt példa), és egy bele-belehibázó Hamilton is (ez csak 2016-ban fordult elő, akkor Rosberg le is győzte őt)

A két gárda után viszont óriás lehet a csata a McLaren – Mercedes, az Aston Martin, az Alpine és az AlphaTauri között, míg a Ferrari már Binotto bevallása szerint is 2022-re készül, szóval sok jóban nem reménykedhetnek a Scuderia fanatikusai. Hátul a Williams és a Haas különmeccset vívhat az utolsó előtti helyért, utóbbi csapatnál pedig különböző okok miatt, de kitüntetett figyelem övezi majd mind Mick Schumacher, mind Nikita Mazepin pályán, és azon kívül mutatott teljesítményét is.

Minden valószínűség szerint az utóbbi évek legizgalmasabb, és drámai fordulatokban leginkább bővelkedő idénye lehet ez a Forma-1-nek úgyhogy popcornt és italokat bekészíteni: indul a 2021-es Forma-1-es idény!

Kapcsolódó cikkek