Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Dr. Helmut Marko robbantotta a Red Bull-bombát a közelmúltban, amikor azt mondta:

„…van egy teljesítményhez kötött záradék…Ez nagyjából arról szól, hogy Max harcba tudjon szállni futamgyőzelmekért és a világbajnoki címért. Ha ez megvalósul, akkor kitölti a szerződést, ha nem, akkor szabadon távozhat".

Hoppácska! Ahogy mondja az egyik örök klasszikus. Mindössze néhány tizedes lemaradást engedhet neki a csapat, máskülönben no Red Bull, no party, és irány a Mercedes! Ezt ki is fejtettük bővebben Danival még a múlt heti Rázókőben, azonban időközben már Toto Wolff is beszélt az ügyről.

A Mercedes csapatfőnöke persze kicsit most is terelt, hiszen azzal kezdte: először Hamiltonnal, aztán pedig Bottas-szal ülnek majd le tárgyalni 2022-re (mindketten csak a mostani szezonra rendelkeznek érvényes szerződéssel), utánuk pedig Russell, majd Ocon következik a sorban – s csak ekkor jöhet a képbe talán Verstappen…zseniális kommunikációs húzás a részéről, újfent! Wolff nem csak a csapathoz, az emberekhez, de a szavakhoz is nagyon ért, és ez a kijelentése üzenet volt Verstappen felé is: mi nyitottak lehetünk egy tárgyalásra majd, de – jelen állás szerint – neked nagyobb szükséged lehet ránk, mint nekünk rád! Persze ha a bikások jobb vasat hoztak össze idénre, mint amit láthattunk 2020-ban, akkor lehet, hogy a holland nem is gondolkodik majd a váltáson…

És hogy mit szólt az egész sztorihoz a főszereplő?

„Én nem gondolkodom ezen most sokat, hiszen még ez a szezon sem indult el” – zárta rövidre a témát „Super Max”.

A héten mindenesetre már bemutatták az új, RB16-ra keresztelt autót, amiről láthattunk is…kettő, azaz kettő fotót! Majd amikor elvileg a pilóták valóban tesztelték is másnap az idei autót, akkor a Red Bull az összes közösségi oldalára feltöltötte az autó mögött pózoló Pérez – Verstappen – Albon triót, csakhogy: az a 2019-es autó volt! Azzal ugyanis a szabályok értelmében korlátlan mennyiségű gyakorlás állt rendelkezésükre.

Sok értelme így az egésznek nem volt a sajtó szempontjából, akiket ráadásul nem is figyelmeztettek a turpisságra, így sok orgánumnak később kellett magyarázkodnia és törölnie a bejegyzéseket…

Így, hogy a februári téli tesztek elmaradtak, az utóbbi évekkel ellentétben valós képeket és videókat csak a márciusi, bahreini tesztről láthatunk majd, ahol már nem tudják tovább takargatni az idei autókat. Más kérdés, hogy ennek így igazából mi értelme van, hiszen óriási változást és fejlesztést egyik gárda sem tud tenni egyik hétről a másikra, szóval ez kicsit ilyen sok hűhó a semmiért tipikus esete…

Ettől még persze nagyon szeretjük az F1-et, és elképesztően várjuk már a szezonkezdetet is – már csak egy hónap!

Kapcsolódó cikkek