Hóhahó, egyszer csak hirtelen felriadt a komplett társadalom! Na, jó csak a sporttal foglalkozó része. Rádöbbent, hogy most akkor tényleg mekkora nagy csoda történt a magyar női kézilabdázás részlegében, ott is az utánpótlásban!

A fiatalok a tavalyi meg az idei évet kompletten lekaszálták, bármennyire is akarták a sikert a többiek, semmire nem mentek. Végre elért az ingerküszöbhöz, hogy ezt így kevesen, jobban mondva, senki ilyen egyenletesen nem tolta végig! És, ha már ekkora a kincse a hazai kézinek, illene nagyon jól kihasználni azt az előnyt, amivel a magyarok előrébb tartanak. Bele kellene vágni abba a kalandba, ami talán egy pár évig nem hozna akkora kicsattanó sikert, sőt akár még sírás is lehetne belőle, viszont hosszú távon hasznos lenne. A hollandoknál ez úgy zajlott le, hogy a válogatottat, telis-tele friss, fiatal emberekkel betolták a német másodosztályba, tanulni, tapasztalatot szerezni, erősödni, gyakorolni, összeszokni. Aztán ebből az lett, hogy fapapucsék nyakában rendre ott csilingel minimum egy bronzérem, alkalmanként egy csillogósabb! Nem zavarta őket, ha néha beleléptek egy súlyosabb pofonba, tanultak belőle, nem engedtek a tervből, aztán tessék a vége: a hollandok komoly tényezővé váltak a nemzetközi mezőnyben, a válogatott tagjai meg szétszóródtak a világ nagy klubjaihoz. Mert jók.

Itthon adott egy roppant tehetséges generáció, sőt akár kettő is egymás után, tolni kellene őket, minél többet nagy meccsekre. Nyilván lesz benne szomorúság, abból alakul majd a szebb jövő. És azt is jó lenne belátni, hogy aki ezeket a lányokat a csúcsra hozta, a legjobb személy a folyamatosság biztosítására. Golovin szövetségi edző a letéteményese a folytatásnak, hiszen ő aztán igazából látta, kire lehet számítani éles szituban. Pluszban értik is a beszédét. Az már jól látszik, hogy a külföldi edzők nem képesek úgy átadni a tüzet, ha nem a játékosok anyanyelvét beszélik. Hiába az angol nemzetközisége, a saját beszéd a legjobb!

Ezt kellene valahogyan megfogadni!