A ’Gladbach és a Hoffenheim történelmileg nem is állhatna messzebb egymástól, de jelenleg egy hajóban eveznek, hiszen évek óta a szürke középmezőnyből próbálnak kitörni. Idén ehhez túl hektikusan tűnnek, ám ettől még egy közönségszórakoztató találkozót vívhatnak.
Borussia Mönchengladbach-Hoffenheim, szombat 15:30
A sinsheimiek körüli legfontosabb hír, hogy Dietmar Hopptól, a klub felvirágoztatásáért felelős üzletembertől a szavazati jogok visszavándoroltak az egyesülethez, ezzel újra az 50%+1-es szabálynak megfelelően működik a TSG. Ezt egyes szereplők örömmel fogadták, míg a német futballtársadalom jelentős része szerint ez a döntés továbbra se teszi semmissé a múltat, amikor a Hoffenheim a szabályokat kijátszva lépdelt felfelé a ranglétrán.
Miután ez egy márciusban bejelentett folyamat, így gyökeres változással nem jár vezetőségi szinten. Ez az állandóság, a zöld gyepen azonban hiányzik, ugyanis Pellegrino Materazzo amilyen gyorsan megtalálta az ideális támadósorát és középpályáját, annyira szenved a szárnyvédő pozíciójának feltöltésével és a legjobban működő védőhármas összeállításával.
A nyáron ugyan érkezett Justvan és Bülter, mint szélen bevethető játékos, de előbbibe hiába látták bele a következő David Raumot, egyelőre 45 perc bizonyítási lehetőséget kapott a bajnokságban, Bülter pedig egy még támadóbb szellemű labdarúgó, így hajlamos hatalmas területeket hagyni maga mögött, ami abban az esetben, ha a másik oldalon egy szintén korábban csatárként számításba vett szárnyvédőt vetnek be (Skov, Bebou), teljesen kiszolgáltatott helyzetbe hozza az enélkül is bizonytalan védelmet.
Azt a védelmet, melyet szinte minden lehetséges permutációban kipróbált már Materazzo, ellenben megnyugtató megoldással egyik opció sem szolgált. A leggyakrabban, öt alkalommal a Kabak-Brooks-Vogt trióval kezdett, csakhogy négy esetben is gyenge teljesítmény, sérülés vagy taktikai okok miatt minimum az egyikük a kispadon fejezte be a meccset. Közülük Brooks, akinek a jelenlegi struktúra a legkevésbé fekszik. A berlini születésű amerikai válogatottnak az áll jól, ha minél szűkebb területen vívja meg a csatáit, de mostanra egyre több ellenfél kicsalogatja a védőtársait, hogy utána a lassú középhátvédnek hatalmas területen kelljen védekeznie.
Bár a Mönchengladbach hét ponttal kevesebbel rendelkezik, mint a hétvégi riválisa, ám Seoane közelebb van az ideális kezdője megtalálásához. A svájci edző a szezon elején sokat vívódott a négy- és ötvédős rendszer között, mígnem kompromisszumot kötve félúton megállt és letette a voksot egy olyan jobb oldali duó mellett, melynek köszönhetően mérkőzés közben, csere nélkül válthat egyik szisztémáról a másikra. Scally korábban jobbhátvédként progresszivitásban jócskán elmaradt a poszt követelményeitől, oldalsó belsővédőként viszont a felfutásaival elvonja a figyelmet az előtte játszó Honoratról, aki ennek köszönhetően szabadabban lőhet, előkészíthet.
Amennyire működőképes ez a páros támadófronton, annyira komoly fejfájást okoz védekezésben. Honorat ugyanis távol van egy igazi szárnyvédőtől, így legalább annyiszor verik meg egy az egyben, mint ahány szituációban bealszik egy mélységi indításnál, ami a Dortmund ellen is visszaköszönt. A kétgólos előnyről elvesztett találkozón Bynoe-Gittens beindulásaira rendre több ütem késéssel reagált a francia, miközben a Füllkruggal való birkózások során Scally fizikai limitációi is megmutatkoztak.
Elől ilyen problémáik nincsenek, hiszen a második csatár szerepkörében, a pálya minden szegletében feltűnő Plea újra a legjobbját hozza és a középpálya stabilitásáért a kezdőbe vezényelt Reitz is egyre többet ér fel a kapu elé.
