Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Közeleg a tél a labdarúgóklubok számára. A váratlan kényszerleállás szignifikáns hatással lesz a piaci alapon működő klubok számára – így a Premier League-ben is jókora felfordulást okozhat. Az angol ligában a bevételek jelentős hányada származik a televíziós jogdíjakból, meccsbevételekből és reklámpénzekből, ami a bajnokság felfüggesztése miatt jelenleg óriási kiesést eredményez a klubok számára.

A jövedelemkiesés miatt sok tulajdonosnak össze meg kellett húznia a nadrágszíját, ami vélhetően azt eredményezi majd, hogy hiába nyílik majd ki az átigazolási piac, a „túlélés” a keret megerősítésére való törekvést. Ugyanakkor a tehetősebb klubok számára mindez piaci előnyt eredményezhet, hiszen kihasználhatják a gazdaságilag kevésbé stabil lábakon álló klubok helyzetét, akik kénytelenek lehetnek áron alul megválni legnagyobb értékeiktől.

Damien Comolli, a Liverpool és a Spurs korábbi klubigazgatója is erre számít: „Egy ügynök azt mondta nekem, hogy mindössze három olyan klub van a Premier League-ben, akik a nyáron képesek lesznek játékosokat vásárolni” – mondta a Sky Sportsnak adott interjújában.

„Előfordulhat, hogy nagyon kevés transzfert láthatunk idén. Kölcsönszerződések, hitelre megvásárolt játékosok lesznek majd a többségben, a pénzért vásárolt futballisták minimálisra fognak csökkenni.”

„Minél tovább tart a válság, annál több klub kerül pénzügyileg nehéz helyzetbe. Az első dolog, amire komoly hatással lesz a helyzet, az a játékosok fizetése, a második pedig az átigazolási díjak.”

De vajon mely klubok jöhetnek ki győztesen a helyzetből?

Ha a 2019-es bevételekből indulunk ki, akkor azt láthatjuk, hogy a Barcelona, a Real Madrid és a Manchester United toronymagasan vezeti a listát. A Premier League-ben a Manchester City és a Liverpool is a leggazdagabbak között található, de a Spurs és a Chelsea sem panaszkodhat.

 

 

Ezek a számok viszont egyáltalán nincsenek szinkronban a klubok/klubtulajdonosok költségvetéseivel, sokkal inkább a pénzügyi fair play miatt fontosak – ami azt mondja ki, hogy a kiadások nem haladhatják meg a bevételt az elmúlt hároméves periódusban. Nemrég nyilvánosságra került egy lista, amely a PL klubtulajdonosait rangsorolja a pénztárcájuk mérete szerint: ezen azt láthatjuk, hogy az angolok közül legtöbb bevételt elkönyvelő Glazer-család csupán a kilencedik a sorban. A legtehetősebb az éppen pénzügyi fairplay megsértése miatt Bajnokok Ligájából kizárt Manchester City tulajdonosa: Mansur sejk. Azt is láthatjuk, hogy amennyiben beigazolódik a pletyka, és a szaúdi herceg valóban megvásárolja a Newcastle Unitedet, a Szarkáknak sem kell aggódniuk a jövőt illetően…

 

Kapcsolódó cikkek