Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Egy Athletic Bilbao csatárról már írtunk a napokban, ő már a visszavonulását tervezgette, lassan a 40-hez közeledve, egy idény van még a lábaiban. A pótlása viszont már itt is van, egy ifjú titán személyében, aki már tavaly is szép számban termelte a gólokat, a nyári szünet alatt pedig hiába álltak sorba a kérők, ő inkább aláírt egy új kontraktust. 2028-ig, azaz 9 évre!

A veterán csatár, a 38 éves Aritz Aduriz, míg a fiatal reménység a 25 éves Inaki Williams. Hogy őszinték legyünk, sokkal több ő már, mint szimpla ígéret: tinédzserkora óta erősíti a baszkokat, és bár ghánai felmenői is vannak, ő már Bilbao városában látta meg a napvilágot. Édesapja révén van kötődése a tartományhoz, így kerülhetett az Athletichez.

A 2014-2015-ös szezon óta tagja az első csapatnak, a legutóbbi három idényben pedig minden La Liga fordulóban a pályára lépett. Tavaly 41 mérkőzésen 15 gól, illetve 4 gólpassz volt a mérlege, amivel hetedik helyhez segítette csapatát.

Hogy mennyire volt jó ötlet 9 évvel meghosszabbítani szerződését, arról nem szeretnénk véleményt formálni: egyeseknek a trófeák, míg másoknak a klubhűség fontosabb, és ez így is van jól. Aitor Elizegi klubelnök mindenesetre nagyon boldog volt Williams döntése kapcsán, a Marcának adott interjújában a „legjobb igazolásnak” nevezte a csatárt.

„Sosem kételkedtünk Inakiban, még akkor sem, amikor január-február környékén a kiesés ellen küzdöttünk. Az ő szerepe soha nem forgott veszélyben.

Türelmesen dolgozott és végül egy remek szerződést írt alá, amely nem csak nekünk nagy öröm, de kijelöli az utat a klub többi játékosának is. Ezen a nyáron nem is igazolhattunk volna fontosabb embert, mint őt. Egyszerűen nem találtunk volna még egy ilyen játékost, aki ennyire illik a klub arculatába.

Bárki mást választhatott volna, ő azonban az Athletic Bilbao mellett tette le a voksát.”

Williams meg is magyarázta, hogy miért döntött így, még annak ellenére is, hogy Premier League gárdák vitték volna a nyáron.

„A klub is tudja, hogy voltak ajánlataim karácsony táján, ám én mindig maradni akartam, mert itt vagyok jó helyen, ez az otthonom. Nem szerettem volna távozni, itt hagyni a barátaimat.

Egyetlen terv volt a fejemben: az Athleticnál játszani. Gyerekként érkeztem ide és veteránként akarok visszavonulni. Sikerre szeretném vinni a csapatot.”

Ilyen tettek után félig már adott a klublegenda státusz!

Kapcsolódó cikkek