Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A dán kupa elődöntőinek visszavágón eldől, hogy idén kik jutnak a fináléba.


 

 

FC Midtjylland – Vejle Boldklub

Ötös veretlenségi szériában van Bo Henriksen együttese, akik ugyan a hétvégén csak egy ponttal távoztak a listavezető otthonából, de múlt hét közepén győztek a kupaelődöntő odavágóján idegenben, így most igencsak kényelmes helyzetből várhatják a folytatást. A hétvégi bajnoki abszolút a mostani visszavágónak alárendelő Ivan Prelec legénysége győzelmi kényszerrel érkezik az MCH Aréna közönsége elé, mindezt úgy, hogy a két együttes közös történetében eddig mindössze öt döntetlen van, amikor nem a „farkasok” nyertek, ráadásul csak két alkalommal nem kaptak ki „rubintvörösök” idegenben. Nagyon nehéz elképzelni, hogy ne érvényesüljön a papírforma és ne hazai siker legyen ennek a mérkőzésnek a vége, ami azt jelentené, hogy kettős győzelemmel jutnának be a döntőbe a 2019-es győztesek.

 

Odense BK – SønderjyskE

Egy lépésre van Andreas Alm csapata attól, hogy 2006 után ismét kupadöntőt játszhassanak, hiszen a remek formában lévő „csíkos mezesek” nyerni tudták az odavágót idegenben is, ráadásul hét mérkőzés óta nem találtak legyőzőre. A Nature Energy Park vendégszeretetét élvezheti majd ezúttal a januárban kinevezett Henrik Hansen irányította „oroszlánok”, akiknek a 2020-as győzelem és a tavalyi elvesztett finálé után most már az oda bejutás is komoly dolog lenne, hiszen az elmúlt tíz meccsükből csak kétszer nyertek, most pedig muszáj lenne idegenben is megvalósítani ezt, miközben öt éve nem sikerült ebben a párharcban vendégként nyerniük. Ezen az ágon is kinéz, hogy hazai siker legyen, s ezzel együtt kettős győzelemmel való döntőbejutás.

Kapcsolódó cikkek