Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

 

Manchester United – Granada CF

A két gólos előnnyel hazatérő angolok a legkényelmesebb helyzetben vannak, s miután a végső győzelemre is legnagyobb favoritnak számítanak kérdés sem férhet ahhoz, hogy egy újabb győzelmet vár tőlük mindenki. A spanyolok tündérmeséje valószínűleg eddig tartott, de ez is olyan szinten túlteljesítés a részükről, hogy ez miatt nehéz lenne olyan kritikát megfogalmazni, amivel tényleg rossz szó éri a ház elejét.
 

Slavia Praha – Arsenal

Az utolsó perces egyenlítés azt jelentette a csehek számára, hogy előnyös helyzetbe kerültek, ám ennek ellenére, továbbra is kis túlzással az esélytelenek nyugalmával játszhatnak az oddszok alapján. Az angoloktól elvárás, hogy továbbjussanak, hiszen csak ez a sorozat maradt számukra, ahol kiharcolhatják a következő szezon európai kupaszereplését, méghozzá a Bajnok Ligájában, ami nagyon komoly szempont számukra.
 

AS Roma – AFC Ajax

Az olaszok nagyon komoly tartásról tettek tanúbizonyságot azzal, hogy fordítani tudtak idegenben, amivel igen jó helyzetbe hozták magukat, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a hollandok elképesztő pocsék helyzetkihasználása is kellett ahhoz, hogy úgy alakuljon az eredmény, ahogy történt. Nehéz visszavágó lesz, mert az amszterdamiaknak nincs veszteni valójuk és ha képesek lehetnek idegenben gólokat szerzeni és akár több góllal nyerni is.  
 

Villarreal – Dinamo Zagreb

A spanyolok egy gólos idegenbeli sikere komoly fegyvertény annak fényében, hogy kik vesztettek már a zágrábi éjszakában. Nagyon jól halad az Emery-csapat, hogy ismét eljusson a döntőig, hiszen ez a vezetőedző már-már saját ligája, ahol mindig képes a végéig vezetni aktuális csapatát, amit a három sikere és egy vesztes döntője is alátámaszt. A horvátok nagyon nehéz helyzetben vannak, mert idegenben közel sem annyira acélosak, mint amennyire odahaza és ha saját környezetben nem ment, akkor kérdéses, hogy idegenben miért is menne.

A folytatás kapcsán már tudjuk a párosításokat, hiszen azt már kisorsolták. A Manchester United – Granada CF továbbjutója a AS Roma – AFC Ajax győztesével találkozik az elődöntőben, míg a Slavia Praha – Arsenal és a Villarreal – Dinamo Zagreb továbbjutója egymással nézhet farkasszemet a döntőbe jutásért.

Kapcsolódó cikkek