Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

 

Arsenal – Slavia Praha

A londoniak egyértelműen favoritként vágnak neki ennek a párharcnak, hiszen jóval magasabbra taksálja őket a köztudat, mint a cseheket. Viszont óvatosnak kell lenni, mert míg az „ágyúsok” csak nagy szenvedések közepette jutottak túl a Benfica együttesén és kicsit túl sok minden jött össze nekik az Olympiacos ellen, addig ezúttal egy olyan csapattal kell megvívni a párharcot, amely az egyenes kieséses szakaszban egyetlen gólt kapott, remek taktikai elképzelésekkel oldotta meg, hogy a magasabbra tartott rivális is vele azonos szintűnek vagy gyengébbnek tűnjön. A prágaiak egy angol együttest már búcsúztattak és az idei Leicester City van olyan jó gárda, mint a mostani rivális, de a skót bajnok Rangers sem alábecsülendő, mégis elhullottak a Slavia ellenében.
 

AFC Ajax – AS Roma

A hollandok odahaza kellemes előnyben vannak ahhoz, hogy nagyon komolyan vegyék ezt a sorozatot is, ahol szeretnének végre győzni. A két egyeneskieséses párharcukban elképesztően dominánsak voltak, ami meg is alapozta az esélyeiket, mert most is ők számítanak a favoritnak. A Lille OSC és a Young Boys ellen is már az első összecsapáson elrendezték a továbbjutást, viszont ugyanez igaz az olaszokra is, akik az edző két korábbi csapatát búcsúztatták nagyon könnyedén. Mind a Braga, mind a Shakhtar Donetsk ellen három gólos előnyt építettek ki az odavágón, amit csak tovább növeltek a második meccsen.  
 

Granada CF – Manchester United

A komoly meglepetésre idáig jutó spanyolok ezúttal is az esélytelenek nyugalmával vághatnak bele a párharcba, ahogy tették azt a Napoli ellen az első körben. Akkor odahaza megalapozták a továbbjutást az odavágón, így a feladat már ismerős lehet számukra. Az angolok a végső győzelem elsőszámú esélyeseinek számítanak, így nem kérdés, hogy itt is toronymagas favorit. Egy spanyol együttest már nagyon simán búcsúztattak, akkor az odavágón lesimázták a Real Sociedad elleni meccset, majd utána egy nyögvenyelős szuperrangadón jutottak el idáig az AC Milan kiejtésével.
 

Dinamo Zagreb – Villarreal

A horvátok egy kis túlzással kötelező párharc után, mikor kiejtették a Krasznodar csapatát, összehozták a bombameglepetést, mert két gólos hátrányból fordítva búcsúztatták a Tottenham együttesét is. A spanyolok ezzel szemben mindkét párharcukban esélyesként léptek pályára és mindkettőt kettős győzelemmel le is tudták hozni. Még mindig kevés szó esik arról, hogy odaérhetnek a döntőbe, de a teljesítményük önmagáért beszél, mert a csoportkört is ledominálták és a folytatásban sem akadt még valódi kihívójuk.

Kapcsolódó cikkek