Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Real Madrid-Barcelona, szombat 21:00

A párharc, amelyet senkinek sem kell bemutatni. A párharc, amit minden focirajongó tűkön ülve vár. Ha nagyon klisések akarnánk tenni, ilyen és ehhez hasonló frázisokkal vezethetnénk fel az El Clásicot, a Real Madrid és a Barcelona rangadóját. Ezekre azonban most valószínűleg semmi szükség, hiszen ezek nélkül is óriási lehet az izgalom. A két csapat ugyanis nagyon hasonló utat járt be a szezonban, kezdve egy igen gyenge első félévvel, és folytatva egy lassacskán javuló másodikkal. Mindkét együttesnél kezd összeállni a csapat, már az edzők alatt sem inog talán annyira a pad, az Atlético Madrid botlásai miatt pedig könnyen lehet, hogy a bajnoki címre is van még esélye a két gárdának.

A Barcelona a bajnokságban legutóbb február elején a Sevilla ellen szenvedett vereséget. Azóta csak győzelmek, illetve döntetlenek jöttek össze. Csúfítja azonban az összképet a PSG elleni kiesés, a Bajnokok Ligájában gyakorlatilag nem volt sansza a katalán csapatnak, így meglepően korán kiestek.  Jelen mérkőzésre sem csak pozitív előjelekkel készülnek, lesznek ugyanis hiányzóik, Coutinho és Fati egészen biztos nem lesz, de Neto is sérült. Ismét egy háromvédős formációra kell készülnünk tőlük, Alba és Dest játszhat majd a védelem szélén, elől pedig Griezmann, Messi és Dembelé rohamozhat.

A Real Madridnál is lesznek természetesen hiányzók, Sergio Ramos hosszú időre kidőlt, Varane sem lesz, ő pozitív koronavírus-tesztet produkált, de Dani Carvajal sem állhat Zinedine Zidane rendelkezésre. A csapat egyébként kifejezetten jó formában van, legutóbb január végén kaptak ki a Levante ellen, azóta két döntetlen csúfította csak a mérleget. A Bajnokok Ligájában pedig a Liverpool elleni, 3-1-es hazai siker megnyitotta az utat a hőn áhított elődöntő felé is. A védelem közepén Nacho és Eder Militao kezdhet, elől Vinisus, Asensio és Benzema rohamozhat.

A két csapat legutóbbi öt meccséből hármat a Barcelona nyert, egy döntetlen mellett egy Real-siker született. Most mégis úgy gondoljuk, utóbbi csapat az esélyesebb. 

Tipp: a Real Madrid nyer 2,95

Tippeld meg az El Clásico első gólszerzőjét!

Kapcsolódó cikkek