Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A LaLiga 17. fordulójában vasárnap Pamplónába látogat a katalán gigász FC Barcelona, hogy a Bajnokok Ligája búcsú után ismét megpróbáljanak a helyes útra visszatalálni és a bajnokságban közelebb kerüljenek a nemzetközi szereplést jelentő helyekhez.

 

A pocsék forma ellenére van némi ok bizakodásra Jagoba Arrasate együttesénél, az Osasunánál, ugyanis a legutóbbi öt meccsükön ugyan csak két pontot gyűjtöttek, de azt már a három vereséget követően, tehát némileg javuló tendenciát mutatnak. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy a védekezésük elég stabil idén, és ha mélyen be tudnak húzódni, akkor igen nehéz feltörni őket. A 19 kapott góljuk rosszabb, mint amit a várható számok mutatnak, hiszen csak 16,8 xG-t hoztak össze ellenük, márpedig a mostani riválisnak akad gondja a gólszerzéssel, ami felcsillantja az egy pont reményét a baszkok előtt. 

 

A hét közben nem elég, hogy beleszaladtak egy nagy pofonba Münchenben Xaviék, de közben az legrangosabb európai kupasorozattól is búcsúztak, ami az utazás okozta fáradtság mellett a morált is rombolta. A vezetőedző több játékos hozzáállását is felhánytorgatta a sajtóban, ez pedig egy újabb idegenbeli mérkőzés előtt aligha jön jól a gránátvörös-kékeknek. Az El Sadar nem épp a kedvenc helyszínük, mert elég sokszor sikerült már pontokat hullajtani itt a katalánoknak és kijelenthető, hogy ez a mostani csapat megközelítőleg sem olyan erős, mint a volt korábbi években. Az öt újonnan kinevezett klublegenda irányítása alatt megvívott találkozón háromszor sem tudtak betalálni, ráadásul egyszer csak büntetőből – a városi rangadón az Espanyol ellen -, ami komoly kérdéseket vet fel, hogy valóban képesek lesznek nyerni Baszkföldön?

 

Vasárnap délután okosabbak leszünk, mert jelen állás szerint nehéz lenne favoritként kezelni a Barcát ezen az összecsapáson, de közben pedig túlzottan is csábító a magas oddsz a győzelmükre. 

Kapcsolódó cikkek