Biztosan nem így akarta Davide Lanzafame, csak most úgy alakult, hogy a szerencsekerékről lepörgött. A jó olasz tavaly beleállt a Fradis kihívásba, bolond lett volna nem ezt tenni! Szép fizetést kapott, hálás szereppel, csak tegye azt, amit eddig: lődözze a gólokat, a vitatott természetű amcsi magyar apeszka, Hemingway nagytata is kicsattant az örömtől, busásan kaszált Lanzafame eladásán, pedig ő sem hitt ebben, hogy elviszik, akkora számot mondott, erre tessék, kinyílt a zöld-fehér mintás pénztárca, baba!
Ment minden, mint a karikacsapás, Davidet befogadták a zöldek táborába, parittya lövedékként pattogott az ellenfelek között, súlyosan termelte a gólokat, egy szabad pillanatában és a nép nagy eufóriájában még nekiszaladt a magyar válogatottság kérdésének is, de az abba maradt, a többi viszont ment tovább! Minden jónak egyszer vége, ezt az új seprő, a rideg tekintetű, szűkszavú új ukrán főedző, Rebrov mondta ki. Kicsit tüsszögött a személyzet a kínos, mellőzős menet miatt, morogtak a másikra az eset szereplői, de a játékos beterelte magát a nagy közösségbe, nem duzzogott vagy legalább is nem látszott, vállalta a kispadról indulást, miközben mindenki tudta, az ő helye a kezdőben. Nem így alakult a sztori.
Majd a villámcsapás: Davide Lanzafame kapucnis fejjel belátogatott a Honvéd öltözőbe, kajakra nagyot ment a promóciója, nyilván az új kapcsolati góré, Azurák tanár úr találta ki, szépet szólt! Csak senki nem értette, miért van ki ennyire az olasz támadó? Mitől támadt ilyen nagy mehetnékje? Ha kellett beállították vagy akár ott volt az első perctől, a lába éppen úgy mozgott, mint korábban, szóval nagyon kevesen sejtették, hogy lelép! Ha mondjuk valami jobb képzeletű csapatba megy át, okés, de így, a vergődő Honvéd, magasztos kihívás!
Három meccs, három csuma, patent mínusz ötös gólkülönbség, ez bőven átalakítható. A bombameglepetés olasz mágus eddig besült, a három vereség súlyos válságot hozhat még. Eddig a talján életigenlés működött, most már jöhetne pár olcsó győzelem!
