Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

 

Austin FC – FC Dallas

Minden bizonnyal 20 ezer lelkes fanatikus szurkoló fogja űzni hajtani az állami rangadó során a győzelem irányába Josh Wolff legénységét, mert ezúttal is telthát várható a Q2 Stadiumba. Noha kilenc hazai pályán megvívott mérkőzés után övék a leggyengébb mérleg saját környezetet vizsgálva ez egy cseppet sem veszi el a szurkolók kedvét, akik már annak is nagyon örülnek, hogy a városuknak a csapata ott van a ligában. A vendégségbe érkező Luchi Gonzalez irányította texasiak idegenben nem valami minőségi játékkal szoktak előrukkolni, márpedig most szükség lenne erre mégiscsak egy „szomszédvári” csata vár rájuk. Az eddigi öt pontjuk az otthonuktól távol éppen csak nem a legrosszabb mérleg, de ma esély nyílhat javítani ezen, bár a legutóbbi három meccse szerzett egy egység alapján a forma sem a legjobb.

 

 

Vancouver Whitecaps – Real Salt Lake

Igaz. hogy csak három győzelem van benne, de már nyolc mérkőzés óta veretlenek a kanadaiak az ideiglenesen kinevezett Vanni Sartini vezényletével, aki jó eséllyel megérdemelné az állandósított állást is, mert ha nem is szárnyalnak, de elindultak felfelé a helyes úton. A BC Place közönsége láthatóan azonosulni tudott az olasz szakember által képviselt filozófiával, ami négy pontszerző hazai mérkőzés formájában komoly javulást is eredményezett. A vendégek részéről is egy ideiglenesen megbízott szakvezetőről beszélhetünk, azonban Pablo Mastroeni sokkal kevésbé meggyőző teljesítménnyel szolgál az elmúlt találkozókon. Az inkonzisztens produktum otthon még jól fest, de idegenben nagyon gyengék és most sem ők számítanak a favoritnak.

 

 

Seattle Sounders – Portland Timbers

Négy meccses nyeretlenségi és három mérkőzéses győzelmi szériával a hátuk mögött Brian Schmetzer fiai ismét visszavették a Nyugati konferencia első helyét. Az egyetlen dolog, ami ellenük szól, hogy odahaza nem tudtak ilyen jók lenni, hiszen a Lumen Field közönsége három összecsapás óta nem ünnepelhetett győzelmet, pedig a szezon elején senki nem tudott itt nyerni. A reményeik jók lehetnek a javításra, hisz mikor, ha nem az egyik legnagyobb rivális ellen tegyék ezt meg, ráadásul a vendégségbe érkező Giovanni Savarese irányította „favágók” nem idegenben eddig mindössze egyetlen egy alkalommal tudtak diadalmaskodni, s az se mostanában volt. Zsinórban hét meccsen maradtak nyeretlenek az otthonuktól távol és összességében is három meccs óta nem tudtak nyerni, így a forma mindenképp ellenük szól.

Kapcsolódó cikkek