Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A norvég másodosztály 9. fordulójában vasárnap öt mérkőzést rendeznek, köztük két kiemelkedő párharccal.


 

 

Stabæk IF – Kongsvinger IL

Ugyan „csak” a negyedik helyen találjuk Eirik Kjønø legénységét, de a nyolc meccsen kapott négy gól igazán kiemelkedő mutató a nevük mellett. A szépséghiba az eddigi teljesítményük kapcsán, hogy odahaza, a Nadderud Stadion fanatikusai előtt még nem nyertek meccset az eddigi három találkozójuk során. A két pont igen vérszegény, de most itt lesz az esély ezen módosítani a vendégségbe érkező újonc ellen, mert Eirik Mæland fiai egymás után kétszer kikaptak, ráadásul idegenben még pontot sem szerzetek.

 

Grorud IL – IL Stjørdals/Blink

Két nyeretlen együttes méri össze erejét a fővárosban, ahol az öt pontos Johan Gjønnes Nilsen tanítványai első győzelmük megszerzésére készülnek saját közönségük előtt, miközben Tom Dent csapata két ponttal a zsebben a tabella utolsó helyéről várja, hogy hátha el tud onnét mozdulni. Tavaly az angol edző vezetésével oda-vissza nyerni tudtak az északiak, akiknek akkor az a hat pont nagyon sokat számított a bennmaradás kiharcolása érdekében és most is egy lélegzetvételt jelentene számukra egy idegenbeli siker.

 

SK Brann – Mjøndalen IF

A liga egyetlen veretlen csapata, a második helyen álló bergeni alakulat fogadja a listavezetőt, amely akárcsak a hazaiak, most esett ki az élvonalból és az azonnali visszajutást tűzte ki célul. A saját környezet adta előnyöket szeretné kiaknázni Eirik Horneland egylete, ami eddig nem ment a legmagabiztosabban, hiszen már két ellenfél is ponttal távozott tőlük, s a drammeniek is legalább egy pont reményében érkeznek újabb túrájukra. Vegard Hansen legénysége idegenben még veretlen, amit nagyon fontos lenne fenntartani annak fényében, hogy az előző körben odahaza kapituláltak és veszítették el első meccsüket a bajnokságban.

 

Raufoss IL – Åsane Fotball

Mindössze egy győzelem szerepel eddig Christian Johnsen fiainak a neve mellett, ami nem sok jót vetít előre, hát még akkor, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az elmúlt három meccsen egy pont a mérlegük. A Nammo Stadion közönsége előtt csak egyszer kaptak ki négy alkalomból, de a vendégségbe érkező Morten Røssland tanítványai abban reménykednek, hogy a jó formájuk okán most ők is három ponttal távozhatnak majd a keleti kirándulás végeztével.

 

KFUM Oslo – Skeid Fotball

Fővárosi derbinek ad otthont a KFUM Aréna, ahol is a feljutást megcélzó Jørgen Isnes együttese a frissen feljutott és bennmaradásban reménykedő Gard Holme csapatával mérkőzik meg. A két gárda nem nevezhető komoly riválisnak, mert nincs hosszú távra visszatekintő közös múltjuk, de a meccseiket többnyire így is nagy feszültség jellemzi, ami olykor a minőség rovására is megy. A hazaiak reménye az lehet, hogy a vendégek mindössze háromponttal szerénykednek és egyetlen sikerület otthon aratták, miközben idegenben a gólszerzés sem igazán megy nekik.

Kapcsolódó cikkek