Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Raúl González Blanco, a Real Madrid talán legnagyobb legendája, a klubhűség megtestesítője szépen lassan lépked előre a ranglétrán. Két éve még az ifiket edzette, majd következett az U18-as gárda, most pedig a Castilla padjára ülhet le a 42 éves szakember.

Persze Raúlnak nem lehet nagyon újat mutatni a spanyol fővárosban: 15 évesen az Atlético Madrid csapatától szerezték meg a királyiak, hogy aztán 17 évesen felkerüljön a legnagyobbakhoz. Ezután 16 évig folyamatosan ott volt az első csapat keretében, 741 mérkőzésen közel hatvanezer percet töltött a csapat fehér mezében a gyepen, ez alatt pedig 325 gólt vágott, illetve 105 asszisztot is kiosztott.

Kisebb németországi, arab és amerikai kitérő után edzősködésre adta a fejét, Madridban pedig örömmel várták vissza. Raúl az UEFA Grassroots konferenciáján beszélt a kezdetekről, illetve édesapja szerepéről.

„Gyakorlatilag már azelőtt elkezdtem futballozni, hogy megszülettem volna. Rengeteg olyan emlékem van, hogy labdázom, egészen kicsi koromtól kezdve.

Felénk nem voltak focisulik, az emberek a parkban, vagy az utcán rúgták a labdát. A suliban szünetekben, a játszótéren a haverokkal, egyfolytában játszottunk. Otthon mindig volt legalább egy labdánk. 11 éves koromig az utca volt az én futballiskolám.

Azt hiszem, minden szülő örülne neki, ha a gyerekéből profi játékos lenne, az én apám pedig különösen megszállott volt. Villanyszerelőként dolgozott, igazi munkásember, de egész végig támogatott, vitt a mérkőzésekre, mindenben segített.

Követelőző típus volt, ugyanakkor mindig bátorított. A család szerepe és támogatása borzasztóan fontos a sportban.”

De vajon mit szeretne ebből a tudásból átadni a Real Madrid fiatal növendékeinek?

„Az alapvető értékek szem előtt tartása nagyon fontos a számomra. Egy mérkőzést többféleképpen lehet megnyerni, én mindig a legszebb úton szeretném ezt elérni. A többi út egyszerűn nem nekem való.

A tisztelet a legfontosabb tulajdonságok között van. Tisztában kell lenned a saját értékeiddel, ezeket kell erősíteni, fejleszteni, a negatív dolgokat pedig elengedni. Ez a futballra is maximálisan igaz.”

Reméljük a galaktikus felnőttgárdához is eljutnak ezek a gondolatok, a Realnak ugyanis csapatra van szüksége, ha vissza akar térni a csúcsra.

Kapcsolódó cikkek