Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A svéd másodosztály 22. fordulójában a csúcsrangadó zárja a sort, ahol a feljutásért vívott csatában is közelebb kerülhetünk a megoldáshoz.


 

 

Jönköpings Södra IF – Landskrona BoIS

A jó rajt szép álmokat engedett, de aztán a szezon féltávjánál szembejött a valóság a smålandiak számára és most arról beszélhetünk, hogy az előző nyolc bajnokin mindössze egyetlen pontot hozott össze Andrés García alakulata. Már csak az tartja a padon a spanyolt, hogy financiálisan nem éri meg meneszteni, illetve, hogy még nincsenek igazán nagy veszélyben a kiesést illetően, de a Stadsparksvallen közönsége már többször is kifejezte elégedetlenségét. Most sem lesz ez másként, hiszen sok reményük aligha lehet mikor a zsinórban négy győzelmet behúzó skåneiek érkeznek vendégségbe. Noha Billy Magnusson fiai sem fognak már odaérni a feljutást jelentő helyekre, de az biztos, hogy nekik nagyobb reményeik lehetnek a szép szezonzárásra, mint a hazaiaknak. A legutóbbi négy egymás ellenin nem sikerült nyerniük a zöldmezesek ellen, így most idegenben ezért is fontos lenne nekik a három pont, hogy javítsák az összképet és az aktuális sikerszériájukat is.  

 

 

Östers IF – Västerås SK

A harmadik helyen tanyázó växjöiek a legfőbb riválisukat, az előttük lévő, már automatikus feljutást jelentő pozíciót birtokló együttest fogadják, ahol is Srdjan Tufegdzic tanítványai egy győzelemmel két pontra csökkenthetnék a mostani ötös lemaradást. Csakhogy a Visma Aréna publikuma ebben a párosításban még sosem látta győzni a kedvenceket, hiszen mind az öt találkozó döntetlennel végződött, amikor a västmanlandiak vendégeskedtek náluk. A forma azonban mellettük szól, hiszen zsinórban három győzelemmel rohamosan közeledtek a feljutást jelentő helyekhez, miközben Kalle Karlsson csapata az előző három összecsapásán mindössze két pontot tudott bezsebelni és látványos leolvadásnak indult a szezon kétharmadához érve. Most nekik egy pont sem lenne rossz, mert fogynának a hátralévő meccsek és megmaradna az előnyük.

Kapcsolódó cikkek