Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A svájci élvonal 30. fordulójában már negyedik alkalommal csapnak össze a felek a bajnokságban.


 

 

FC Luzern – FC Winterthur

Zsinórban három győzelemmel a háta mögött Mario Frick alakulata egészen a második helyig tornázta fel magát és joggal bizakodhatnak abban a SwissPorArena szurkolói, hogy a kedvencek idén megszerzik valamely európai kupaindulást jelentő helyet. Ez jelenleg még a Bajnokok Ligája is lehet, főleg annak fényében, hogy most az utolsó helyezett érkezik vendégségbe, s Bruno Berner tanítványai nem remekelnek idegenben. Noha az utolsó alkalommal nyertek, sőt mikor legutóbb jártak itt vendégségbe akkor is begyűjtöttek egy pontot, de most mégsem számíthatnak sok jóra az előzetes vélekedés alapján.

 

FC Sion – FC Basel

Annak ellenére, hogy egész jól alakult David Bettoni március eleji kinevezése, hazai környezetben a Tourbillon Stadion közönsége előtt továbbra is borzasztóan szerepelnek a piros-fehérek, akik mindössze egyetlen ponttal állnak jobban, mint az utolsó. Van okuk aggódni, mert győzelmek kellenének, hogy biztosítsák a bennmaradást, de azok otthon nem jönnek. Márpedig most a pocsék formában lévő, a nemzetközi porondon viszont remeklő Heiko Vogel fiai ellen léphetnek pályára, akiket legyőztek szeptemberben, ami a két hazai sikerük egyike máig. A vendégek helyzete is extrém, mert hat ponttal előzik a házigazdákat, de épp ekkora távolságra van tőlük a második hely is, ami a legrangosabb európai kupasorozat selejtezőjébe repítené őket.

Kapcsolódó cikkek