Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A román és georgiai közös rendezésű utánpótlás torna selejtezőinek az utolsó előtti fordulójának első meccsei közül szemezgettünk.


 

 

Feröer-szigetek U21 – Ukrajna U21

Limitáltak az esélyiek, de még nagy csodát is véghez vihetnek Sámal Erik Hentze tanítványai, hiszen a tavaszi meccseken pályára nem lép, de most szinte tétmérkőzés nélkül készülő ukránok ellen nem lesznek esélytelenek a fagyos északon a feröeriek. Épp az említett ok miatt kiszámíthatatlan, hogy mit várhatunk majd Ruslan Rotan fiaitól, hiszen a legtöbben az ukrán bajnokság szüneteltetése okán nincs ennek játékban, bár már egy ideje együtt készülhet épp ezen okból az együttes, amely papíron erősebb, de hát a jelenlegi körülmény közepette ezt nehéz behatárolni.

 

Lettország U21 – Izrael U21

A mindössze négy pontot lettek számára sok tétje már nincs a találkozónak, de Aleksandrs Basovs állása még kérdéses lehet, ha nem sikerült legalább némi jó játékot felmutatni, mert eddig csak San Marino ellen tudtak pontot szerezni. A vendégségbe érkező Guy Luzon a tavasszal lett kinevezve, ami azt is jelenti, hogy az októberi siker során még nem ő irányította az izraeli csapatot, de most neki kell abszolválnia a sikert, ha még szeretnének abban reménykedni a legjobb másodikok rangsorában előkelő helyen végeznek. A kispadra visszatérő szakembernek van mit bizonyítania, hiszen márciusban két meccsen egy pontot szereztek csak és a nyakukra értek a lengyelek, de most hat pontot begyűjtve övék lehet a pótselejtezős pozíció.

Kapcsolódó cikkek