Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Két előrehozott összecsapást rendeznek a finn élvonalban, hogy amikor beindul az európai kupaszezon, akkor ne legyenek túlterhelve az érdekelt felek.


 

 

HJK Helsinki – Vaasan Palloseura

Csupán két forduló telt el, de már pont előnnyel vezeti a tabellát az egyetlen százszázalékot együttes. Toni Koskela alakulata mindkét összecsapását kapott gól nélkül letudta és azután, hogy a hétvégén összecsapott Jussi Nuorela fiaival idegenben, most hazai környezetben is megtehetik ezt a különleges körülményeknek köszönhetően. Szombaton egy gólos sikert arattak a fővárosiak, most pedig a Bolt Aréna közönsége előtt akár nagyobb különbségű siker is kinézhet nekik, mert a vendégek eddig gólképtelenek a bajnokságban.

 

Kuopion Palloseura – FC Honka

Nem indult túl fényesen Pasi Tuutti mandátuma az új csapatánál, mert az előző idény ezüstérmese hazai pályán egy vereséggel kezdte meg a szezont, majd egy pontot tudott bezsebelni a folytatásban. Most a Väre Areena publikuma előtt a legutóbbi kiírás dobogósát kellene legyőzni, akik ugyancsak egy ponttal szerénykednek egyelőre. Az tovább nehezíti Vesa Vasara legénységének a dolgát, hogy ők még nem tudtak betalálni, márpedig a pont nekik is nagyon kellene és az aligha jön össze egy újabb gól nélküli meccsen nekik.

Kapcsolódó cikkek