Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Neymar dobbantani akar Párizsból, ez nem is lehet kérdés. Ám a Barcelona próbálkozásai egyelőre kudarcba fulladtak, mivel a PSG minden ajánlatot elutasított, sőt, kijelentették, hogy csak pénzt fogadnak el a brazil sztár ellenében, játékosokra nincsen szükségük. (Pedig Coutinho és Dembélé, plusz 50 millió euró simán megérte volna, Umtiti meg még inkább.)

Marco Verratti, az olasz válogatott középpályása megérti Neymar távozási szándékát, és azt tanácsolja a fejeseknek, hogy engedjék vissza Katalóniába a sztárt. Habár az sem utolsó kérdés, hogy ott mit szólnának hozzá a gránátvörös-kékek drukkerei, mivel nem épp a legkedvesebben váltak el útjaik.

Verratti az RMC Sportnak nyilatkozott az ügyben.

„Ebben a kérdésben ketten döntenek, a klub és ő, viszont előbbi nem ragaszkodhat túlzottan a játékos maradásához. Persze, élő szerződése van, sokat fizettek érte, de ha komoly a távozási szándéka, akkor el kell engedni, hagy menjen, egésze egyszerűen hiba lenne megtartani.

Persze, én is azt akarom, hogy maradjon itt velünk, és nekem – személy szerint – nem is mondott semmit az átigazolásról. Persze, lehet csak a klubbal beszélte meg. Nagyon sajnálnám, ha itt hagyna minket, de több sérülése is volt mostanában, a magánélete sem alakult a legjobban, így megértem, ha távozik.”

A talján játékos tudja, miről beszél, annak idején iránta is hevesen érdeklődött a katalán sztárgárda, nem sok választotta el a távozástól.

„Abban az időszakban magyarázatokat kértem a klub vezetőségétől, mert úgy láttam, hogy a dolgok nem a megfelelő irányba haladnak, nem fogunk trófeákat nyerni.

Ma már örülök, hogy maradtam.”

Neymar azonban egyáltalán nem biztos, hogy maradni fog…

Kapcsolódó cikkek