Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Véget ért a wimbledoni tenisztorna első fordulója, a második pedig rögtön meg is kezdődik. Tizenhat mérkőzést rendeznek a harmadik napon, több világsztár is pályára lép.

 

Stan Wawrinka vs Reilly Opelka

A világranglista 19. helyezett Wawrinka a közel negyven hellyel hátrébb álló amerikai Opelkával csap össze. Mindketten lesimázták az első kört – mondhatni hozták a kötelezőt. Egyikőjük sem kifejezetten jó füvön, tavaly mindketten a második fordulóig jutottak. A svájci hiába tartozik az elitbe, a füves pálya annyira nem fekszik neki, hogy teljesen kiszámíthatatlan a játéka – tavaly például az olasz Fabbiano jelentette a végállomást számára, nem kis meglepetésre. Most is elég lutri ez a meccs, a rutin és a képességek alapján Wawrinka az esélyes, sőt az sem mellékes, hogy Opelka jóval kevesebb meccset játszott füvön az utóbbi időben, míg Wawrinka legalább a múltheti londoni tornán gyakorolt egy kicsit. Nem érdemes továbbjutóra fogadni, de az meglepő lenne, ha az amerikai legalább egy szettet ne tudna elcsenni. 

Tipp: 3,5-nél több szett lesz – 1,71

 

Kyle Edmund vs Fernando Verdasco

Ha csak a világranglistát nézzük fej-fej mellett halad a két teniszező, így adott esetben ez egy kiélezett összecsapás is lehet. Több minden szól azonban Edmund mellett, mint ellene. Elsősorban az, hogy hazai pályán szerepel, ez pedig olyan dopping, a végsőkig hajtani fogja. Az sem mellékes, hogy a spanyol Verdasco nem éppen karrierje legjobb időszakát éli, ráadásul kifejezetten gyengén muzsikál füvön. Tavaly már az első körben kiesett, és ugyan most a lengyel Majchrzakot viszonylag simán átlépte, Edmund is átgázolt a szintén spanyol Munaron. 

Tipp: Kyle Edmund jut tovább – 1,55

 

Novak Djokovic vs Denis Kudla

A címvédő szerb számára kikövezett út vezethet a harmadik fordulóba. Az amerikai Denis Kudla ugyan egészen jó játékosnak számít füves borításon, a négyszeres Wimbledon-győztes Djokovic túl nagy falat neki. Djoko szervái alapból is rendkívül hatékonyak, de a füves, csúszós talaj még halálosabbak, és ez lehet a (titkos) fegyvere. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a szerb az első fordulóban Philipp Kohlschreiber személyében jóval nehezebb ellenfelet kapott, mint most, és az sem volt nehezebb számára egy laza edzőmeccsnél. Kudla valószínűleg meg sem izzasztja majd nagyon…

Tipp: Djokovic nyer 3-0-ra – 1,23

 

 

Fogadj Wimbledonra, és nyerj 3 millió forintot! Kattints ide a részletekért!

Kapcsolódó cikkek